A katolikus templom melletti temetőben a “Csontházban” halomban állnak a sípcsontok és karcsontok, mint borospalackok a polcon. Középen pedig a koponyák, felirattal és festve,  a férfiaké tölgylevél koszorúval, a nőké virágkoszorúval díszítve. Hallstattban még az élőknek is olyan kevés hely van, hogy a halottakéval is spórolni kell. Emiatt alakult ki az a szokás, hogy a halottakat tíz év után kiásták a temetőben, és csontjaikat a “Csontházban” tárolták, hogy másokat addig ugyanarra a helyre temethessenek. A feliratok a koponyákon egyszerűek: név, születés és halálozás ideje, tehát Fani Egger, 1872-1959, például. Az, hogy mi volt a foglalkozásuk, katolikusok voltak vagy evangélikusok, gazdagok vagy szegények, jók vagy gonoszok, már mindegy. Csak a koponya marad, amit kiástak, leporoltak, a napon kiszárítottak és szeretettel kifestettek.

Amikor 184o-ben Friedrich Simony Hallstattba jött, és meg akarta mászni a Dachsteint, kinevették. Mára már minden második hely a Dachsteinen róla van elnevezve. Simonyhütte, -csúcs, -barlang, -kápolna, stb. (hütte, scharte, spitze, höhle, warte, kapelle). Simony kutató, rajzoló és fotós volt, és sokéven keresztül e hatalmas hegynek szentelte életét. Egyik legjobb barátja Adalbert Stifter volt, aki miután néhány nyarat Hallstattban töltött, megírta “Hegyikristály” című elbeszélését, mely a Dachstein vidékén játszódik. Stifter egy bátor hegymászó teljes ellentéte volt, Simony azonban megtalálta a legjobb utat a csúcsra, elsőként éjszakázott a csúcson, menedékhelyeket épített, és a gleccsert kutatta. 1869-ben a Koppenbrüllen barlangba is eljutott Obertraunnál, és ezzel azon kutatók előfutára lett, akik néhány évtizeddel később megkezdték az óriás jégbarlang (Rieseneishöhle) és a Mammutbarlang kutatását. A Dachstein még ma is sok titkot őriz. A Mammutbarlang hatalmas földöntúli csarnokaival csak egy kis részlete a Dachstein barlanglabirintusainak. Az Óriás Jégbarlang gigantikus jéggé fagyott vízből épült palotáival olyan, mint egy különös álom.