Hogy készül az igazi Ischler?

Hozzávalók 22 darabhoz:
A tésztához:
40 dkg liszt
35 dkg vaj
20 dkg cukor
25 dkg őrölt mandula
A krémhez:
20 dkg vaj
4 ek porcukor
10 dkg tejcsokoládé
egy kis rum
A mázhoz:
5 dkg kókuszzsír
20 dkg tejcsokoládé
Elkészítése:
Keverjük össze a tésztához valókat, és tegyük fél órára hűtőbe. Aztán nyújtsuk ki a tésztát 3-4 mm vastagra, és vágjunk ki belőle 8 cm átmérőjű köröket.
Süssük 170 °C-on 10 percig. Közben jól verjük fel a krémhez valókat, majd miután megsült a tészta, kenjük meg a körök felét a krémmel, és nyomjunk rá egy másik kört a tetejére.
Ezután melegítsük fel a kókuszzsírt, keverjük bele a felmelegített csokoládét, és vonjuk be ezzel a mázzal az Ischlereket.
Zauner Cukrászda
(Fotó: GZs)

A Zauner Cukrászdát 1832-ben alapította Johann Zauner (1803–1868), akit a neves orvos és a helyi sósvizű gyógyfürdő bécsi felvirágoztatója, Franz de Paula von Wirer, Rettenbach Lovagja hozott magával Bécsből, hogy udvari beszállítóként (K. u. K. Hoflieferant) ellássa édességekkel a nyarakat Bad Ischl-ben töltő Habsburg uralkodót és udvartartását.

Krampuszok

A “krampusz” szó az ónémet “karom” szóból származik (Kralle=Krampen). A krampuszok a néphiedelemben félig kecske, félig démonszerű ijesztő alakok, akik a karácsonyi időszakban az Alpokban, csakúgy mint nálunk, és a környező országokban, Szlovéniában, Horvátországban, Csehországban, a bajoroknál és Dél-Tirolban, a Mikulás (Szent Miklós) kísérői.

Krampusz
Krampusz kiállítás Pfandl-ban (Fotó: GZs)

Zsákot cipelnek, vagy kosarat, és míg a Mikulás ajándékot ad a jó gyerekeknek, a krampusz megbünteti a rosszakat, beleteszi zsákjába, vagy kosarába, és elviszi őket. Sokan azt gondolják, hogy a krampusz figura eredete a kereszténység előttre megy vissza, és az Alpokból ered. Mindenesetre Szent Miklós a 11. század körül lett népszerű Németországban, mint a gyermekek védelmezője, maszkot viselő gonosz kísérőjéről pedig a 17. századtól kezdve írnak. Az osztrákok általában azt gondolják, hogy a krampusz eredetileg egy pogány természetfeletti lény, akit a történelem során a keresztény ördöggel azonosítottak.

Krampusz és Szent Miklós látogatása egy bécsi családnál 1896-ban
Krampusz és Szent Miklós látogatása egy bécsi családnál 1896-ban
1900-ban kiadott képeslap: "Üdvözöl a Krampusz!"
1900-ban kiadott képeslap: „Üdvözöl a Krampusz!”

Dolfuss diktatúrája idején Ausztriában (1933-34) betiltották a krampusz hagyományt, és még az ötvenes években is a kormány szórólapokat osztogatott arról, hogy a krampusz egy gonosz ember. Csak a 20. század végétől lett a krampusz-kultusz ismét népszerű, és azóta egyre több helyi egyesület alakul, akik a december 5-i krampusz felvonulást (Krampuslauf) szervezik.

(Fotó: GZs)

Hagyományosan Salzkammergutban fiatal srácok öltöznek be krampusznak. December első két hetében, és különösen december 5-én csapatosan felvonulnak, és ijesztgetik a gyerekeket (és a felnőtteket) rozsdás láncaikkal és csengőikkel, kisebb helyeken még meg is suhintják virgácsaikkal a fiatal lányokat. Ezt nevezik Krampuslauf-nak, és másnap, december 6-án érkezik a Mikulás az ajándékokkal.

A krampusz kosztüm legfontosabb része a fából faragott rémisztő maszk állati szarvakkal, és a birkabunda.
A krampusz kosztüm legfontosabb része a fából faragott rémisztő maszk állati szarvakkal, és a birkabunda. (Fotó: GZs)
Ezeket a krampuszos képeket a szomszéd faluban, Pfandl-ban készítettem, ahol a környék krampusz egyesületei kiállították két napra a maszkokat, melyeket majd a felvonulásokon viselnek.
Ezeket a krampuszos képeket a szomszéd faluban, Pfandl-ban készítettem, ahol a környék krampusz egyesületei kiállították két napra a maszkokat, melyeket majd a felvonulásokon viselnek. (Fotó: GZs)
Krampusz csoport
Krampusz csoport (Fotó: GZs)